Szándék nélkül

X úr utálta az ébresztőóráját, mégis sajátságos szimbiózisban tengették együtt napjaikat, melyből mindketten hasonló szintű hasznot húztak.
X úr sohasem késett el a munkából, a vekker pedig minden reggel meg lett ajándékozva a fiatalember egy szimpatikus, de őszintétlen mosolyával.
X úr néha próbálta megmagyarázni magának, hogy az ébresztőóra egy tárgy, és mint ilyen, szimpátiánkról, kedvességünkről való biztosítása, mindenféle célt nélkülöz, de valahol, agytekervényei legmélyén, volt egy fura érzése, hogy egy meggondolatlan gesztus, mely felvillantaná valódi érzéseit, azt eredményezné, hogy a vekker felbaszott agyú manitouja, összebeszél egy háztetőcserép manitoujával, mely háztetőcserép a fejére hullhat, és halk "itt van, ez a tiéd, te hálátlan disznó"-val, betöri a koponyáját.