A blogok olvasása azon kívül, hogy vérnyomásingadozást okoz, valamint - ritkábban - használható benyomásokat kelt bennünk, nagyszerű lehetőség arra, hogy az ember megtapasztalja a túlzásoknak és illúzióknak világát. Régen a kávé, kávé volt. Ma megszámlálhatatlan ízben és fajtában árulják. Nem csak a kávé definiciója lett abszurd szintre kiszélesítve. Minden terméknek száz alternatív változata létezik, a hagyományos csomagolást felváltották a promóciós és speciális kiszerelések, majd holnaptól a boltban, a krumpli mellett, 50 kilós zsákokban fog heverni a Tic-Tac. Még az újságokat is tésztaszűrővel, filmekkel, könyvekkel, fogpiszkálóval együtt vásároljuk. Valószínűleg ki kell majd bővíteni a hipermarketeket, hogy ez mind elférjen bennük. Maga a marketing hoz létre egy hiper-valóságot, amely lassan valódibbá válik, mint a túlzások iránti igény, vagy mint a valódi valóságos való. Ha még van ilyen.
A blogokkal hasonló a helyzet. Iskolapéldája a valóság, annak végtelen számú virtuális szimulációjával való felcserélésének. Már az sem biztos, hogy csak szimulációról van szó. Mert minek nevezzük azt a ma már általános jelenséget, mikor valaki egy reálisan virtuális környezetben folytat, valóságos - vagy akként megélt - érzelmi életet? Az internet, vagy akár a tévé bekapcsolása, mint egy sarki üzlet bejárata, bejutást ad egy olyan világba, ahol soha nem tudhatod, hol végződik az egyik illúzió és hol kezdődik egy másik. Illúzió, amely szinte tökéletes másolata a valóságnak, amelyben viszont bizonyos forgatókönyvek alapján történik minden, mely forgatókönyveket nem mi írtunk. A multik és a média megmutatják nekünk, hogy nézünk ki "valójában" ebben a tükröződő világban, mire van szükségünk és mit is gondolunk. Megszámlálhatatlan útjelző tábla nekünk és rólunk, melyek nem irányítanak sehová, csupán önmagunkhoz. Útjelzőtáblák a korábban kreált szükségletekhez és fikciókhoz. Ami éppen nem trendi, az a médiának harmadrendű. Az egészet pedig összekapcsolja a mindent átitató felszínesség, mely sajátos vallássá nőtte ki magát, mely konkurencia hiányában, elsődleges gondolkodásmód is lett. Egyfajta reklámozott kép a valóságról, melyben kétséges a létezése annak, amit nem mutat a média, vagy nem dob ki a google. Egyre gyakoribb a bizonytalanság. Mi az, ami még ebből igaz és mi az, ami egy soron következő kampány arról, hogy is néz ki az igazság. Ennek eredménye pedig az, hogy a tudatunk, egy mítikus képzelgésekből, agyagfigura módjára összetapasztott világkép, egy virtuálisan-reális terület, melyből senki számára nincs menekvés, de melyben senki nem képes élni sem. Két párhuzamos, egymásra nagyon hasonlító világ, egy globális mátrix-szimuláció: egyre virtuálisab valóság és egyre valósabb mentális háló.
