Szándék nélkül

Van valaki, aki nekem ajándékozta ezt a blogot, mondván, hogy érdeklődésre tarthat számot, amivel nagy mértékben felértékelte képességeimet.
Szerencsémre a vélemények minden témában és mindig megoszlanak, minek köszönhetően az egómnak van némi kis esélye megmaradni a sztratoszférában, nem érezvén vágyat a feljebb emelkedésre. (Majdnem) Minden férfi hasonlóan gondolkodik, nincs ebben egy cseppnyi magamutogatás sem, melyre oly sokan várnának.
A probléma azzal van, hogy egy kicsit sem fontos, ki mit gondol, csak az, hogy én mit gondolok magamról, én hogyan értékelem magam, milyen vagyok, mire gondolok, miről írok. Nem lépem át a saját határaimat, és még ha nem is tudom, hol helyezkednek el, jobban ismerem magam, mint bárki más.

Csak választási lehetőséget kínálok. Még egyet.

Mert ha választhatnék, kibe legyek szerelmes, Dundikába, vagy Rubint Rékába, azt mondanám: a kozmoszban az anyag mindig nagyobb mennyiségben van jelen, mint az antianyag, tehát áldott legyen a Te neved, ó nagy Allah és Mohamed a Te prófétád, és hála Néked Jehova, valamint az összes nyomorult halhatatlannak, hogy néha cseppen tőletek egy üveg borra, és olyan messze laktok, amennyire csak lehet, és hogy mindig van egy harmadik opció.
Abban az esetben, ha a Genf melletti részecskegyorsítóval folytatott kísérletek nem hozzák meg a várt eredményt, és nem lesznek meg a Higgs-kavicsok, a mindenható fellélegezhet, sokan elvesztik a munkájukat, szétszélednek a világban és megpróbálkoznak egy újabb, a lehető legidiótikusabb koncepciónak a felállításával. A mindenre vonatkozó univerzális teóriának.
Az lesz, aminek lennie kell.
Gondolataink átadásának határait praktikus szempontok alapján jelöljük ki. A bölcsesség abban különbözik az értelemtől, hogy az előző bizonyos cselekedetektől visszatart. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy az intelligens ember mindig hazudik. De bármit is mondunk, bizonyos szándék tükröződik szavainkban. Senki nem tart beszédet a kietlen sivatag közepén állva. De ha valamilyen szándékunk van a szavainkkal, abban a pillanatban megjelenik a szándék eléréséhez vezető stratégiai pókháló, tehát hazudni kezdünk.
Objektíven nézve, könnyebb lenne nem írni, mint írni. Nem lenni, mint lenni.
Nincsenek szándékaim.
Csak választási lehetőséget kínálok. Még egyet.

- Sok minden megváltozott az utóbbi időben.
- Mire gondolsz?
- Néhány új fénypontot raktál fel az égboltra.
- Értem.
- Nincs szükségünk többre.
- Tudom. Mindenetek megvan.
- Akkor minek írsz?
- Csak hogy tudják, hogy vagyok.